Még augusztusban írtam ezt a bejegyzést, de csak most decemberben tettem közzé, mert képeket akarok hozzá tenni, de nem találom őket. Kétszer újra lett installálva a gép, meg új gép is lett, a képek meg szétszaladtak. Mikor itthon vagyok és nem a dolgozóban, akkor nem érek rá ezzel foglalkozni. Ezért megy mostanában lassan ez a blog írás.

Voltunk nyaralni. Először még július közepén a Bihari-hegységben, Romániában. Múlt héten pedig Ausztriában egy kicsit nagyobb hegyek között. Mind a kettő nagyon szép volt. Csak… Romániában a végére már az idegeinkre ment a zötykölődés a szar utakon, Ausztriában meg sokat esett az eső és kutya hideg volt néha, máskor meg csak eléggé és mellé az autó is zizergett meg nyöszörgött. Időrendi sorrendben…
A Bihari-hegységben először a Jád-völgyében szálltunk meg egy panzióban. Teljesen korrekt volt, attól eltekintve, hogy építkezés folyt mellette és reggelente lehetett markoló nyiszogásra ébredni, illetve az is kiderült, hogy egy fő útra néznek az egyik szoba ablakai. Nem nézett ki főútnak, lukas is volt, meg minden, de ettől függetlenül igen nagy forgalmat bonyolított. De a panzióval szemben az út másik oldalán ott volt a Jád folyó-patak- valami, ahol a gyerekek akár az egész napjukat el tudták volna tölteni, pl. pióca kereséssel, vagy papucs úsztatással.




Van ott a közelben két víztározó a Jád-völgyi, meg a Dregán-völgyi. Mind a kettő nagyon szép. Elmentünk kocsival mind a kettőnek a másik végéig, de eléggé sokáig tartott, mert meglehetősen szarok az utak.

A Jád-völgyi mellett találtunk egy szép kis helyett, egy patak partot, ahol ebédeltünk, a gyerekek pedig beleestek a patakba. Kivéve Leventét, de Marci meg Csipesz cserébe többször is, mert rengeteg dolguk volt ott a kövekkel. A Dregá-völgyében meg egy szép tisztást találtunk, ami ugyan el volt aknásítva tehenek által, de attól még szívesen elücsörögtünk volna ott napestig. Harmadnap megpróbáltunk gyalogolni egy kicsit. Pont mire legjobban eltávolodtunk az autótól, el kezdett szakadni az eső és bőrig áztunk. Visszarohantunk egy barlangig és ott megvártuk Apát, hogy odahozza a kocsit, de már tulajdonképpen a kocsiig is elmehettünk volna, mert így is csavartuk a vizet a ruháinkból. De nem fázott meg senki, és mikor elállt az eső, a szállás közelében néztünk meg kettő barlangot. Negyed nap fogtuk magunkat és átköltöztünk a Boga-völgyébe. Nem volt az olyan messze, de elment vele az egész nap, mert az első 30 km-en, Biharkeresztesig, annyira szar az út, hogy kb. 2 óra alatt lehetne megtenni, de gyönyörű helyen megy, ezért megálltunk sokszor nézelődni így még sokkal tovább tartott. Patak-völgy szép vízesésekkel. A Boga-völgyéből egyik nap elmentünk a Ponor-rét – Csodavár kombinációt megnézni. Az volt a baj, hogy lógott az eső lába és ezért nagyon igyekeztünk, mert attól féltünk, hogy nem tudunk lemenni azon a szar úton, amin feljöttünk, ha egyszer elered az eső és minden csúszni fog. Pedig szívesen elsétálgattunk volna ott egész nap. Így csak bekukkantottunk Ponor-rétre, a Csodavárat meg sikerült rossz oldaláról megközelíteni, ahol mi Csipesszel egy idő után nem tudtunk tovább menni, így csak a fiúk mentek le, de ők nagyon ügyesen kúsztak-másztak a láncokon, meg rudakon. A Ponor-rét az egy rét, aminek az egyik végén felbukkan egy patak, a másik végén meg eltűnik egy lukban és később, a Csodavárban megint előjön. Szóval a Csodavár az nem egy vár, hanem egy katlan vagy mi. Valószínűleg valami óriás barlang beszakadt és lett ott egy irtó mély, meredek falú katlan. Vagyis nem egy, hanem több. A következő nap a Galbina-vízkitörés egy darabját néztük meg. Az is nagyon klassz, és nagyon szar út vezet oda is. Ott egy patak mentén lehet elvileg felmenni, ahol lehet látni, hogy egyszer csak a hegy falából egy komplett folyó kerül elő. Ezek a karszt vidék szépségei. De ez sincs túl turista barátra kiépítve, úgyhogy mi Csipesszel megint nem túl sokra jutottunk, megvártuk a patak partján amíg Apa és a fiúk láncokon, rudakon, a patakon átgázolva felmentek odáig, amikor egy barlangból ömlik a víz. Az még nem a teteje, asszem azon a barlangon át lehet menni és még jóval feljebb van az eleje. Ide fényképezőgépet elfelejtettünk vinni. Utolsó nap még haza indulás előtt egy kicsit túráztunk. Nem volt túl sikeres, mert a gyerekek nyűglődtek és megint elindult ránk szakadni a rét. De azért még megnéztünk egy vízesést. Aztán elindultunk haza és nagyon örültünk mikor végre olyan helyre értünk, ahol akár 50-el is lehet menni az úton. Ausztria Apa kitalálta, hogy nagy hegyeket szeretne látni, ezért elmentünk Ausztriába. Egy Donnersbach nevű falucskában találtunk szállást. Nagyon korrekt volt, nagyon kedvesek voltak a gazdái. Egy ilyen alpesi ház felső szintje volt a mienk, alattunk laktak a vendéglátók. Fent volt a hegyen jó magasan a ház. Teljes csend és nyugalom, csak a birkák kolompja szólt néha. Csak az volt a baj, hogy hideg volt, meg esett az eső. Vannak ott a környéken szép kiránduló helyek. Tökéletesen kiépítve, akárki végig tud menni rajtuk. Kerekes székes azért nem, de aki tud járni. Első nap megérkeztünk, kicsit sétáltunk. Második nap túráztunk. Megnéztünk Wörschachban egy várat, meg egy szurdokot. Harmadik nap turistainformációt kerestünk, délután túráztunk, megnéztünk egy másik szurdokot Donnersbachban. Az eső esett mind a két nap, de csak néha és kicsit. Negyedik nap elmentünk Dachsteinbe. Apa szeretett volna felvonózni. A felvonó 2700 m magasra vonja fel az embert, de azt a fentet nem lehetett látni, mert a hegy tetején egy óriás felhő csücsült. Lent sütött a nap, de én úgy gondoltam, hogy nem akarok azért 30 eurót adni, hogy engem oda felvonjanak, mert ott biztos nagyon hideg van, és hiába van egy kafa kilátó, a felhőn kívül nem lehet látni semmit. Aztán amikor Apa is látta, hogy az alsóállomáson ki van írva, hogy odafent 2 fok van, 70 cm hó és egy kamera megmutatta, hogy csak felhőt lehet látni semmi mást, akkor ő is belátta, hogy majdnem kidobott pénz lenne az a 93 euró amiért felvitték volna a családot. Majd megyünk máskor, ha lesz télikabátunk, vagy nem lesz olyan marha hideg odafent. De gyanítom sosincs nagyon meleg. Azért ott maradtunk gyalogolni. Nagyon szép helyen mászkáltunk. Óriási hegyeket láttunk. Ötödik nap elmentünk sóbányába. Hallstattba. Ez a Hallstatt nagyon szép kis város. Nagy hegyek között van egy tó, a tó meg a hegy közé beszorulva pedig van egy kis város. A sóbánya nem egy nagy szám, - Wielicskában sokkal szebb van – de van hozzá hókusz-pókusz, filmvetítés, csúszdázás, vonatozás és akkor így már egész jó program, különösen, hogy odakint zuhogott az eső. Hatodik nap pedig zuhogott az eső és 9 fok volt, úgyhogy elmentünk Admontba, ahol pedig egy bencés kolostor van. Van ott templom, kert, múzeum, és egy nagyon szép barokk könyvtár. A múzeumban a könyvtáron kívül az tetszett a gyerekeknek nagyon, hogy volt egy bőrönd, amire rá volt írva, hogy vigyél valahova máshova. A bőrönd mindenfelé felbukkant a múzeumban. Létrehozta a bőrönd cipelők közösségét. Mert csak néhány ember volt aki vette a bátorságot és arrébb vitte, a többiek csak gyanakodva figyelték, hogy mi ez. Hetedik nap jöttünk volna haza, de kisütött a nap így először elmentünk felvonózni és csak utána indultunk Szeged felé. Tauplitzból mentünk fel a hegyre. Sétáltunk ott fent, megsimogattuk a teheneket, megnéztük a tavakat, meg ilyesmi. Aztán autókáztunk 6-7 órát és már itthon is voltunk. Az autó előremenet zizergett, hátramenet nyeszergett. Aszonta a szerelő, hogy elkopott a fék. Hát az igaz, hogy Romániában többet kellett fékezni, mint a gázt nyomni. Meg persze Ausztriában a hegyek között is többet kellett fékezni, mint itthon, de a másik szerelő még februárban azt mondta, hogy rendben vannak a fékek. De ezek szerint akkor nem cseréltek semmit, csak megállapították, hogy fékez az autó és mehet műszakira, az nem érdekes, hogy fél év múlva már nem lesz biztonságos. Kéne már keresni egy rendes szerelőt.