Októberi bejegyzés

Történések mostanában.
Levente iskolába jár. Nem nagyon mond róla semmit. Marcitól megszoktuk, hogy minden nap beszámol nem csak arról, hogy vele mi van, hanem a többiekről is, ha valami különös történt. Levente már a második nap azt mondta, hogy „a szokásos” és ezzel el volt intézve. Szerencsére a tantónéni ír emilt, így nagyjából képben vagyunk, meg néhány dolgot csak ki lehet szedni Leventéből is. Jár kézművesre. Közel sincs akkora türelme hozzá, mint Marcinak, meg sokszor hamarabb feladja, minthogy hozzáfogott volna, de azért csinálja. Ő akart menni. Ezen kívül ő is jár szertornára. (Minden hová szeretne menni, ahova Marci.) Hordjuk még judózni, meg úszni.Az idejébe belefér, a házit kirázza a kisujjából. Az írás nem megy neki olyan szépen, de a matek és az olvasás az simán. Olvasásból Levente meg még néhány másik gyerek, akik már ismerik a betűket, külön feladatokat kapnak. Múlt héten volt fogadó óra. Azt mondta tantó néni, hogy két féle Levente van. Az egyik, aki órán szépen dolgozik, jelentkezik, csinálja fegyelmezetten a feladatokat, a másik pedig a szünetben, aki meg van őrülve. Hiába beszélnek neki, hogy nem rohangálunk a folyosón, a jobb oldalon megyünk, elereszti a füle mellett. De azért imádni való. Mármint a tantónéni imádja, a többi gyerek attól függ, hogy mennyire ismeri. Az a baj, hogy sajátságos ismerkedési módszerei vannak. Mindenkivel szeretne megbarátkozni, de mivel nem tudja, hogy miről lehetne beszélgetni a másikkal, vagy mit lehetne játszani vele, van amikor csak rácsimpaszkodik, vagy megkopogtatja a fejét, vagy a hátát és ezt nem mindenki veszi jó néven. Ebből persze volt már néhány konfliktus. De remélhetőleg nem soká lenyugszik Levente is, meg meg is ismerik egymást jobban és akkor ennek vége lesz. Beszéltünk is már róla nem egyszer, nem tudom mit fogadott meg belőle ez a kis lüke.

Marcus is jár suliba. A fogadóórán azt mondta tantónéni, hogy minden rendben van vele. A többiek megszerették. Nincs neki konkrét barátja, de mindenkivel jóban van. Most épp a padtársaival a legjobban. Négyes kupacokban ülnek. Egyébként pedig rengeteg dolga van. Hétfőn szertorna, de szeretne menni Leventével judózni is. Kedden szolfézs meg cselló. Szerdán átviszem az alsóvárosi iskolába kézművesre. Mindenképpen akart járni és az ő sulijukban hétfőn van, amikor a szertorna is és oda is akar járni. Csütörtök szertorna és este úszás. Péntek szolfézs, cselló és este úszás. A csellót egyre kevésbé szereti, mert vonót kell mostmár huzigálni és ő pengetni szeretne. A többit szereti. Az úszást nem annyira, de azt muszáj.Két hete volt matek versenyen. Csapatverseny volt. Különös csapatuk lett, nem pont egyforma képességű gyerekekből állt össze. Végül is 19.-ekek lettek a 32-ből. Az osztály másik csapata 6. lett. Szerintem sokat tanultak belőle. A legnehezebb az volt ezeknek a kis harmadikosoknak, hogy hogy kell csapatban dolgozni.

Csipesz oviba jár. Mostmár Levente nélkül, de jól meg van. Habár minden reggel azzal kezdi, hogy ő nem akar oviba menni. Pedig utána szépen eljátszik, meg tanul is sok mindent. Azt mondta az óvónéni, hogy szeretik is a többiek, mert nagyon kedves. Ő mindenhová menne, ahova a fiúk. Apa néha elviszi magával az uszodába, mikor mennek a fiúkkal. Ott rohangál a medence körül. Én is viszem magammal, mikor judózni visszük Leventét. Ott szépen ül, figyel, eszeget, beszélget. Hozza magával a cicáját, Cirmit. De mostanában mindenhová magával viszi. Tegnap volt a névnapja. Kapott két kis pónit, meg volt már neki kettő, este alig fért be az ágyába a sok állattól. De vacsoránál is ott volt mindegyik. Meg kellett őket etetni.

Még augusztusban írtam ezt a bejegyzést, de csak most decemberben tettem közzé, mert képeket akarok hozzá tenni, de nem találom őket. Kétszer újra lett installálva a gép, meg új gép is lett, a képek meg szétszaladtak. Mikor itthon vagyok és nem a dolgozóban, akkor nem érek rá ezzel foglalkozni. Ezért megy mostanában lassan ez a blog írás.

Voltunk nyaralni. Először még július közepén a Bihari-hegységben, Romániában. Múlt héten pedig Ausztriában egy kicsit nagyobb hegyek között. Mind a kettő nagyon szép volt. Csak… Romániában a végére már az idegeinkre ment a zötykölődés a szar utakon, Ausztriában meg sokat esett az eső és kutya hideg volt néha, máskor meg csak eléggé és mellé az autó is zizergett meg nyöszörgött. Időrendi sorrendben…
A Bihari-hegységben először a Jád-völgyében szálltunk meg egy panzióban. Teljesen korrekt volt, attól eltekintve, hogy építkezés folyt mellette és reggelente lehetett markoló nyiszogásra ébredni, illetve az is kiderült, hogy egy fő útra néznek az egyik szoba ablakai. Nem nézett ki főútnak, lukas is volt, meg minden, de ettől függetlenül igen nagy forgalmat bonyolított. De a panzióval szemben az út másik oldalán ott volt a Jád folyó-patak- valami, ahol a gyerekek akár az egész napjukat el tudták volna tölteni, pl. pióca kereséssel, vagy papucs úsztatással.




Van ott a közelben két víztározó a Jád-völgyi, meg a Dregán-völgyi. Mind a kettő nagyon szép. Elmentünk kocsival mind a kettőnek a másik végéig, de eléggé sokáig tartott, mert meglehetősen szarok az utak.

A Jád-völgyi mellett találtunk egy szép kis helyett, egy patak partot, ahol ebédeltünk, a gyerekek pedig beleestek a patakba. Kivéve Leventét, de Marci meg Csipesz cserébe többször is, mert rengeteg dolguk volt ott a kövekkel. A Dregá-völgyében meg egy szép tisztást találtunk, ami ugyan el volt aknásítva tehenek által, de attól még szívesen elücsörögtünk volna ott napestig. Harmadnap megpróbáltunk gyalogolni egy kicsit. Pont mire legjobban eltávolodtunk az autótól, el kezdett szakadni az eső és bőrig áztunk. Visszarohantunk egy barlangig és ott megvártuk Apát, hogy odahozza a kocsit, de már tulajdonképpen a kocsiig is elmehettünk volna, mert így is csavartuk a vizet a ruháinkból. De nem fázott meg senki, és mikor elállt az eső, a szállás közelében néztünk meg kettő barlangot. Negyed nap fogtuk magunkat és átköltöztünk a Boga-völgyébe. Nem volt az olyan messze, de elment vele az egész nap, mert az első 30 km-en, Biharkeresztesig, annyira szar az út, hogy kb. 2 óra alatt lehetne megtenni, de gyönyörű helyen megy, ezért megálltunk sokszor nézelődni így még sokkal tovább tartott. Patak-völgy szép vízesésekkel. A Boga-völgyéből egyik nap elmentünk a Ponor-rét – Csodavár kombinációt megnézni. Az volt a baj, hogy lógott az eső lába és ezért nagyon igyekeztünk, mert attól féltünk, hogy nem tudunk lemenni azon a szar úton, amin feljöttünk, ha egyszer elered az eső és minden csúszni fog. Pedig szívesen elsétálgattunk volna ott egész nap. Így csak bekukkantottunk Ponor-rétre, a Csodavárat meg sikerült rossz oldaláról megközelíteni, ahol mi Csipesszel egy idő után nem tudtunk tovább menni, így csak a fiúk mentek le, de ők nagyon ügyesen kúsztak-másztak a láncokon, meg rudakon. A Ponor-rét az egy rét, aminek az egyik végén felbukkan egy patak, a másik végén meg eltűnik egy lukban és később, a Csodavárban megint előjön. Szóval a Csodavár az nem egy vár, hanem egy katlan vagy mi. Valószínűleg valami óriás barlang beszakadt és lett ott egy irtó mély, meredek falú katlan. Vagyis nem egy, hanem több. A következő nap a Galbina-vízkitörés egy darabját néztük meg. Az is nagyon klassz, és nagyon szar út vezet oda is. Ott egy patak mentén lehet elvileg felmenni, ahol lehet látni, hogy egyszer csak a hegy falából egy komplett folyó kerül elő. Ezek a karszt vidék szépségei. De ez sincs túl turista barátra kiépítve, úgyhogy mi Csipesszel megint nem túl sokra jutottunk, megvártuk a patak partján amíg Apa és a fiúk láncokon, rudakon, a patakon átgázolva felmentek odáig, amikor egy barlangból ömlik a víz. Az még nem a teteje, asszem azon a barlangon át lehet menni és még jóval feljebb van az eleje. Ide fényképezőgépet elfelejtettünk vinni. Utolsó nap még haza indulás előtt egy kicsit túráztunk. Nem volt túl sikeres, mert a gyerekek nyűglődtek és megint elindult ránk szakadni a rét. De azért még megnéztünk egy vízesést. Aztán elindultunk haza és nagyon örültünk mikor végre olyan helyre értünk, ahol akár 50-el is lehet menni az úton. Ausztria Apa kitalálta, hogy nagy hegyeket szeretne látni, ezért elmentünk Ausztriába. Egy Donnersbach nevű falucskában találtunk szállást. Nagyon korrekt volt, nagyon kedvesek voltak a gazdái. Egy ilyen alpesi ház felső szintje volt a mienk, alattunk laktak a vendéglátók. Fent volt a hegyen jó magasan a ház. Teljes csend és nyugalom, csak a birkák kolompja szólt néha. Csak az volt a baj, hogy hideg volt, meg esett az eső. Vannak ott a környéken szép kiránduló helyek. Tökéletesen kiépítve, akárki végig tud menni rajtuk. Kerekes székes azért nem, de aki tud járni. Első nap megérkeztünk, kicsit sétáltunk. Második nap túráztunk. Megnéztünk Wörschachban egy várat, meg egy szurdokot. Harmadik nap turistainformációt kerestünk, délután túráztunk, megnéztünk egy másik szurdokot Donnersbachban. Az eső esett mind a két nap, de csak néha és kicsit. Negyedik nap elmentünk Dachsteinbe. Apa szeretett volna felvonózni. A felvonó 2700 m magasra vonja fel az embert, de azt a fentet nem lehetett látni, mert a hegy tetején egy óriás felhő csücsült. Lent sütött a nap, de én úgy gondoltam, hogy nem akarok azért 30 eurót adni, hogy engem oda felvonjanak, mert ott biztos nagyon hideg van, és hiába van egy kafa kilátó, a felhőn kívül nem lehet látni semmit. Aztán amikor Apa is látta, hogy az alsóállomáson ki van írva, hogy odafent 2 fok van, 70 cm hó és egy kamera megmutatta, hogy csak felhőt lehet látni semmi mást, akkor ő is belátta, hogy majdnem kidobott pénz lenne az a 93 euró amiért felvitték volna a családot. Majd megyünk máskor, ha lesz télikabátunk, vagy nem lesz olyan marha hideg odafent. De gyanítom sosincs nagyon meleg. Azért ott maradtunk gyalogolni. Nagyon szép helyen mászkáltunk. Óriási hegyeket láttunk. Ötödik nap elmentünk sóbányába. Hallstattba. Ez a Hallstatt nagyon szép kis város. Nagy hegyek között van egy tó, a tó meg a hegy közé beszorulva pedig van egy kis város. A sóbánya nem egy nagy szám, - Wielicskában sokkal szebb van – de van hozzá hókusz-pókusz, filmvetítés, csúszdázás, vonatozás és akkor így már egész jó program, különösen, hogy odakint zuhogott az eső. Hatodik nap pedig zuhogott az eső és 9 fok volt, úgyhogy elmentünk Admontba, ahol pedig egy bencés kolostor van. Van ott templom, kert, múzeum, és egy nagyon szép barokk könyvtár. A múzeumban a könyvtáron kívül az tetszett a gyerekeknek nagyon, hogy volt egy bőrönd, amire rá volt írva, hogy vigyél valahova máshova. A bőrönd mindenfelé felbukkant a múzeumban. Létrehozta a bőrönd cipelők közösségét. Mert csak néhány ember volt aki vette a bátorságot és arrébb vitte, a többiek csak gyanakodva figyelték, hogy mi ez. Hetedik nap jöttünk volna haza, de kisütött a nap így először elmentünk felvonózni és csak utána indultunk Szeged felé. Tauplitzból mentünk fel a hegyre. Sétáltunk ott fent, megsimogattuk a teheneket, megnéztük a tavakat, meg ilyesmi. Aztán autókáztunk 6-7 órát és már itthon is voltunk. Az autó előremenet zizergett, hátramenet nyeszergett. Aszonta a szerelő, hogy elkopott a fék. Hát az igaz, hogy Romániában többet kellett fékezni, mint a gázt nyomni. Meg persze Ausztriában a hegyek között is többet kellett fékezni, mint itthon, de a másik szerelő még februárban azt mondta, hogy rendben vannak a fékek. De ezek szerint akkor nem cseréltek semmit, csak megállapították, hogy fékez az autó és mehet műszakira, az nem érdekes, hogy fél év múlva már nem lesz biztonságos. Kéne már keresni egy rendes szerelőt.

Magyar Kincstár
A kedvencem.
Történt, hogy elmentünk Finnoba lakni egy kicsit.
Itt szépen lemondtuk a családi pótlékot, ott meg megigényeltük.
Úgy tudtuk, hogy a finneknek azt kell mondani, hogy az E411-t vagy mennyit, amin visszaigazolja Magyaro, hogy itt nem kapunk családi pótlékot, azt a Kincstárnak kell küldeni.
El is küldték a finnek 2008. októberében. Ugye 2009. május végén jöttünk haza, ezért kezdtük kérdezgetni 2009. ápr.-ban a finneket, hogy mi van már az ott megigényelt családi pótlékkal és mondták, hogy még nem kaptak visszajelzést a magyaroktól. Megkérdeztem a kolléganőmet, és ő mondta, hogy nem jó, nem a Kincstárhoz kellett volna küldeni papírt, hanem neki a rendőrségre, mert hogy én onnan kapom a családi pótlékot. El is küldettük papírt még egyszer a finnekkel a rendőrségre, kolléganő vissza is igazolta, kaptunk családi pótlékot.
Haza jöttünk.
Itt várt egy levél, miszerint a Kincstár adatokat szeretne, mert hogy vissza kéne igazolniuk a finneknek papírt, de nem tudják mi alapján, mert nem ők adták a családi pótlékot. 2009. ápr. 30. volt a levél dátuma. Az is oda volt írva, hogy ha nem válaszolunk, akkor nem foglalkoznak az üggyel. Nem válaszoltunk, nem volt már aktuális.
De megint írtak, hogy szolgáltassunk adatot. Felhívtam őket, hogy mi már megkaptuk a családi pótlékot, és nem kell már azt a papírt visszaigazolni, mert a kolléganőm már megtette. Akkor írjam le, hogy ki igazolta vissza papírt. Megírtam. Ez volt 2009. június.
2009. decemberben felhívták kolléganőt, hogy ezt azért nem kellett volna, neki nincs joga ilyen papírokat visszaigazolni és küldje el Kincstárnak az erre az ügyre vonatkozó összes dokumentumot. Kolléganő mondta nekik, hogy nekik volt rá fél évük, hogy visszaigazolják, és nem tették meg és ő ezért igazolta vissza. A papírokat meg elküldte.
Közben persze én 2009. júniustól igényeltem Magyaro-on családi pótlékot, lefénymásoltuk azt a papírt amit a finnek adtak, arról, hogy ők mennyi pénzt, milyen jog címen folyósítottak, kitöltöttem a igénylést és kaptuk is.
2010. május 13-án kapok két levelet. Első a régiós Kincstártól, 2010. jan. 1-től megszüntetik a családi pótlék folyósítását, mert nem ők az illetékesek, hanem a Kincstár Nemzetközi Külkapcsolatok Osztálya, mert az én férjem Finnoban dolgozik. Másik levél Kincstár Külkapcsolatok Osztályától, hogy én szolgáltassak adatokat, mert a férjem Finnoban igényelt családi pótlékot.
Régiónál megfellebbeztük a határozatot, megírta Apa, hogy már egy éve nem dolgozik Finnoba, vitt nekik munkáltatói igazolást, megírtuk nekik, hogy mikor hol voltunk és hol mit kaptunk, mikor. Később felhívtak, hogy akkor az én férjem igényelt családi pótlékot? Kérdeztem, hogy hol, melyik országban? Nem tudta ügyintéző. Elmagyaráztam neki még egyszer, hogy hol, mikor, mi lett igényelve.
Felhívtam Külkapcsolatokat, mondták nem lesz elég a fellebbezés, mert csak akkor kapjuk vissza a családi pótlékot, ha ŐK igazolják, hogy mi nem vagyunk Finnoban. Ők pedig onnan tudják, ha mi megmondjuk nekik. Nem elég, hogy a régiónak már megmondtuk, nekik is meg kell mondani. Ezért szolgáltassunk adatot.
Kitöltöttük, visszaküldtük munkáltatói igazolással együtt. Ez volt egy pénteken.
Hétfőn hívott egy nő a Külkapcsolatokból, hogy úgy látja, hogy itt elég nagy kavarodás történt, faxoljak már egy munkáltatói igazolást. Na ez volt az első ember, akivel értelmesen lehetett tárgyalni. Bizonyára tovább küldték neki a régióból a fellebbezésünket, mert különben nem tudta volna a telefonszámom. De ő a többiekkel ellentétben értette, hogy mikor hol voltunk és azt is, hogy mikor hol kaptunk családi pótlékot. És hozzátette, hogy sajnos januárban az egyik kolléganőjük valamiért megírta a finneknek, hogy mi itt Magyarországon folyamatosan kaptunk családi pótlékot, úgyhogy majd azt is megpróbálják valahogy korrigálni. Mondtam neki, hogy már elküldtem a munkáltatóit levélben. Mondta jó, akkor majd intézkedik. És biztos intézkedett is, mert jún. 9-én kapott igazolást a régió arról, hogy mi itthon vagyunk és azok meg visszavonták a megszüntető határozatot, és visszamenőleg megkaptuk a családi pótlékot. Már csak azt nem tudjuk, hogy a finneknek megírták-e, hogy mi nem kaptunk itthon családi pótlékot amíg ott voltunk, vagy majd egyszer csak írnak a finnek, hogy ugyan fizessük már vissza azt a néhány ezer eurot amit ott kaptunk, mert nem volt jogos az igényünk.
Voltunk Finnoban, kihurcolkodtunk a 3 gyerekkel, ott is volt azért néhány problémánk, amit meg kellett oldani, de az egész kutyafüle volt ahhoz képest, amit ez a Magyar Államkincstár művelt velünk. Már gyomoridegem van, ha meglátom egy levélen, hogy a MÁK-tól jött.

Mostanában elég keveset ülök itthon gép előtt, így a blogolás is elmarad.
Pedig azért ápr. 21. óta történt már jó sok minden.
Növekvő sorrendben:

Csipike jól van. Az oviban még mindig csak néhány szót szólt, de azért szeret járni és őt is szeretik. Múlt héten 4 éves lett. Még mindig csak úgy 92 cm, a fiúknak nem kellett 3 év sem, hogy ekkorára nőjenek. Nem tudom mit fog szólni hozzá a doktor néni. Majd menni kell 4 éves státuszra.

Levente elballagott az oviból jún 4-én. Előtte voltak a ballagók a budapesti állatkertben. Minden évben elviszik a ballagókat az óvónénik az állatkertbe. Nagyon tetszett nekik.
Múlt héten pedig Ópusztaszerre volt óvodai kirándulás. Borzasztó meleg volt, de túl élték.
Szegény Leventét elfelejtettem beíratni az iskolába. Pont akkor volt beiratkozás amikor Apa végre haza ért Írországból, másnap meg Marcu ment a matekversenyre és amiatt izgultunk és teljesen elfelejtettem a beiratkozást. Csak vasárnap jutott eszembe, úgyhogy hétfőn mentem könyörögni, kellett telefonálni az önkormányzathoz, de mindenki nagyon rendes volt és aztán csak be lett íratva a gyerek. A következő kavarást az elsősök első szülői értekezletén követtem el, mert pontosan ahhoz a tantónénihez osztották be, akiről egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy le tudja kötni ezt a mi Leventénket. Egy szülő meg mögöttem arra panaszkodott, hogy a gyerekét az ovis csoporttársaitól külön osztályba tették és ez így nem lesz jó. Mondtam neki, hogy cseréljünk. Kicseréltük a srácokat és így megnyugodtam, aztán majd meglátjuk. De már ismernek, mint a rossz pénzt, nem kellett magyarázni, hogy melyik gyerek is az amelyiket ki akarom cserélni, pontosan tudják kinek az anyukája vagyok.

Marcu tegnap volt utoljára iskolában ebben a tanévben. Ma ment apával dolgozni, aztán délben átvettem. Olvasott, rejtvényt fejtett. A kicsik oviba járnak még a héten.
Holnap kap csellós bizonyítványt, jövőhéten iskolait. Múlt héten kapott kézműveset, a tantónéni nagyon megdicsérte, hogy türelmes, szépen végig csinálja amit elkezdett.
Cselló vizsga még 3-án volt. A suliban írtak egy csomó dogát még a végén, kompetencia felméréseket.
A matek versenye nem valami jól sikerült. Sajnáltam szegényt, mert nem sokon múlott és jó lett volna, ha van egy kis sikerélménye.

Anya-én dolgozok. Egyre több hasznos dolgot csinálok. Lassan már megérdemlem a fizetésem. Mától már elvileg 8 órában vagyok, csak kivettem esélyegyenlőségi órákat, hogy Marcunak ne kelljen 4-ig a rendőrségen ülnie. Egy kedves kollégám befogadott az irodájába és az a feladat, hogy őt tudjam helyettesíteni.

Apának megszűnik a cége, de olyan rendesek ezek a finnek, hogy kerestek egy másikat, akik átveszik őket. Úgyhogy végül is egy napig sem lesz munka nélkül, különösen, hogy Apát pl. munkával együtt adták el/oda. Egyenlőre továbbra is a finneknek fog dolgozni, ugyan azon a projekten, mint eddig.
Azért nagyon sajnálom, hogy így megszűnik a finn kapcsolat. Hogy fog így Apa csokit hozni?

És igen!
Apa már itthon is van!
Persze a hétfői járatot törölték és átették a jegyet szerdára.
Ez vasárnap reggel kitudódott, úgyhogy Apáék (egy munkatársával volt kint) úgy döntöttek, hogy elindulnak egyéb, földközeli járművekkel hazafelé.
Találtak is egy kompot amin még volt hely, azzal elindultak Angliába vasárnap este. Az éjszaka közepén oda is értek. Vártak 4 órát, aztán elvonatoztak Londonba. Ott letették a csomagjaikat és frissen, jókedvűen (gondolom, mint a mosott sz..r) elindultak várost nézni. Majd este 9-kor felszálltak egy buszra, amivel röpke 27 óra alatt Budapestre értek. Közben a busz felszállt vonatra, hogy átjöjjön az alagúton, meg Prágában át kellett szállni egy másik buszra, de különben minden simán ment, Apa se lett rosszul, pedig nem bírja a buszozást. Éjfélre értek a Népligetbe, úgyhogy Budán aludtak valahol és csak délelőtt, mikor nagyjából összeszedték magukat, akkor indult Apa Szegedre. (A munkatársa ott maradt Budapesten, mert valami dolga van. Majd mos magának gatyát, zoknit úgyis már belejött, gondolom.)
A mai járatot feltehetőleg törölték, mert tegnap este nem ment el Dublinba az a gép, aminek ma reggel vissza kellett volna hozni Apáékat. Ma már elmegy, úgyhogy holnap lehet Dublinból Budapestre közlekedni rövid úton, de valószínűleg arra még nem lett volna hely, csak mondjuk péntek reggel tudtak volna haza repülni, ha csak addig nem zárják megint le a Dublini repteret.
Úgyhogy szerintem jó döntés volt elindulni, Apa is úgy gondolja, főleg most, hogy már szerencsésen haza ért.

Benne vagyunk a bajban.
Apa hétfőn elment Írországba egy munkatársával, valami tanfolyamra. Pénteken kellett volna haza jönnie, de közben kitört az a hülye vulkán.
Én nem tom most épp merre császkál a hamufelhő, de már igazán eltűnhetne, mert jó lenne, ha haza tudna már jönni Apa.
Először áttették szombatra a repülőjegyét, aztán hétfőre. Ha a hétfői járatot is törlik, akkor fogalmunk sincs mikor tud haza jönni, mert az biztos, hogy keddre meg szerdára már nincs hely a gépeken.
Nézett vonatot, másfél-két nap alatt haza tudnának jönni, mint egy 5-600 euroért. A busz valamennyivel olcsóbb. De valószínűleg azokon sincs már hely. Főleg a kompokon, mert hogy ugye két tengeren is át kell ahhoz úszni, hogy haza tudjon jönni.
Azt sem nagyon értem, hogy ma, amikor mindenféle kütyü áll már a jósok rendelkezésére, miért nem tudják megmondani több napra előre, hogy merre fog mászni a hamu és mikor lesz repülhető légtér. Nyilván ha megmondták volna már csütörtökön, hogy nem fog gép felszállni hétfőig, akkor elindultak volna haza valami más módszerrel. Bérelnek egy bicajt, vagy valami.

A gyerekek is nyavalyognak már, hogy mikor jön Apa.
Délelőtt eltekertünk a Vadasparkba, hogy történjen valami. Délután meg itt voltak Öcsiék. Holnap meg Marcu megint szülinapi bulira hivatalos.
Csipike nem érti, hogy mi az a vulkán, csak az tudja, hogy amiatt nem tud Apa haza jönni, úgyhogy azt mondja, hogy ő nem szeretne olyat.

Én meg dolgozok amikor nincs hétvége. Már 4 napot dolgoztam. Gyomai mama jött segíteni, hogy a sok gyerek reggelente eljusson a rendeltetési helyére.
Egyenlőre 6 órát dolgozok. Beleegyezett a főnököm, hogy hamarabb visszamenjek dolgozni és ledolgozzak annyi időt, hogy ebben a tanévben csak 6 órát kelljen dolgoznom.
Első nap túl sok volt az információ és 11 órakor gyakorlatilag elaludtam. De a többi napon majdnem végig ébren voltam. Majd lassan belejövök.

A történések mostanában.

Vége a húsvétnak. Voltunk Szarvason, meg Gyomán locsolkodni.
Ma van még suli szünet, de holnaptól sem megy Marcu, mert beteg lett. Rusnyán veszi a levegőt, fújkálni kell neki hörgőtágítót, meg kap antibiotikumot. Remélem, hogy jövő héten már tud menni és a többiek sem lesznek betegek, mert megyek dolgozni. Nem volt ilyen már vagy 10 éve, de most megpróbálom. Majd meglátjuk mi sül ki belőle.

Marcust matek versenyre akarja küldeni a tantónéni. Úgy látom szívesen menne, csak meg van ijedve a felelősségtől. Mi lesz, ha rosszul szerepel és más valakinek jobban sikerült volna. Nem azt a más valakit kéne inkább küldeni? Persze azt nem tudjuk, hogy ki szerepelne jobban, mert gondolom még senki nem volt matek versenyen. Na, azért majd rábeszéljük, hogy nézze meg milyen egy ilyen verseny. Biztos kondorosi mama is azt mondaná, hogy menjen.

Továbbra is nagyon ügyes a suliban. Úgy tűnik, hogy jól megvan a többiekkel is. Eddig 3 szülinapi bulira volt hivatalos.
Abból is látszik, hogy már jól érzi magát az osztályban, hogy órán dumál. Kati néni panaszkodott, aztán pirospontos lett a februári magatartása. Az már rosszul esett Marcunak, pedig előtte még azt mondta, hogy ő nem tudja megígérni, hogy nem fog beszélgetni, mert mindenki azt csinálja. Most nem tudom mi a helyzet.

Különben 7 féle értékelő bigyó van. A legjobb, pl. hibátlan dolgozat az arany csillagos. Az egy-két hibás az piros csillagos. Aztán piros pont, piros karika, zöld pont, fekete pont, fekete csillag. Marcinak zömmel arany meg piros csillagjai vannak az üzenőfüzetében. A nyelvtan füzetében van két fekete csillag, mert nem csinálta meg a javítást. Gondolom, hogy ha kigyűlik 10, akkor be lesz írva az üzenőbe. De remélem nem gyűlik ki, mert akkor leharapom a fülét.

Fejlemény még, hogy elkezdett csellózni.
Év elején elkezdett szolfézsra járni. Mikor hangszert kellett volna választani, akkor nem tudta, hogy mi legyen. Kicsi pengetős hangszert szeretett volna, de balalajka tanszak nem indult.
Aztán félévkor bement hozzájuk a cselló-bácsi, hogy van nála egy üresedés és hallotta, hogy Marcinak nincs hangszere és nem akarja-e megpróbálni a csellót. És akarta és most jár csellózni. Még csak ott gyakorolnak, itthonra nem kapott hangszert. Nem tudom, hogy fog-e kapni egyáltalán ebben a tanévben. Ősszel meg majd eldöntheti, hogy akarja-e tovább csinálni, vagy más hangszert választ.

Levente már eléggé unja az óvodát. Inkább nekiállt olvasni tanulni. Tudja már rég, hogy hogy kell írni azt, hogy Levente, meg a parkoló betűt. Ehhez az alapkészlethez kérdezgetett mindig egy-egy újabb betűt és most már ott tart, hogy a t meg az y együtt az micsoda? És igyekszik minden egyszerűbb dolgot elolvasni.

Legutóbb Csoda kuckón mindenki kapott egy füzetet, amibe Ibolya néni beragasztott egy képet és arról kellett mesét írni. De ritkán van Csoda kuckó, voltunk kirándulni is, elfelejtettük megírni a mesét. Vagyis Leventének kellett kitalálni, én csak lejegyeztem. Mondta Ibolya néni, hogy elég egy rövid kis mese, ne csináljunk belőle gondot. Látszik, hogy nem ismeri Leventét. Mások meg is elégedtek egy néhány soros mesével, pedig tök érdekes képeket kaptak. Levente egy olyat kapott, amin egy tűzoltó levesz egy macskát a fáról. Elég konkrét történet, Leventének ennek ellenére sikerült egy két oldalas mesét kiagyalnia. Először le kellett írni piszkozatban, aztán később véglegesítette és beírhattam a füzetbe a Cirmi, gyere le! című történetet. Majd egyszer idecsatolom, csak most az oviban van a füzet.

Csipeszke az továbbra is nagyon aranyos, kivéve amikor hisztizik. Most mikor locsolkodni voltunk, mi is elmentünk a fiúkkal, mert ritkán látjuk ezeket a rokonokat, és általában a férfiak is otthon voltak. Amikor a fiúk elmondták a locsoló versüket, Csipesz is mindig akart valamit énekelni. Vasárnap a saját szerzeményét énekelte: Kiskutya, kiskutya, kiskutya, játszik a labdával, kiskutya, kiskutya, kiskutya, játszik a hernyóval. Vége a mesének. Ha gondolkozik, hogy a labda, vagy a hernyó következik, akkor hatszor is elénekli egymás után a kiskutyát.
Tegnap pedig a Hatan vannak a mi ludaink, három szürke, három fekete, gúnár, gúnár, liba, gúnár, gúnár az eleje, szabad a mezeje, kinek nincsen párja, az lesz a gúnárja. szövegű dal volt műsoron. Mind a kettő tipikus húsvéti dal. Persze annak, hogy hatan vannak a mi ludaink, lényegében semmi értelme, Csipesz szerint, ezért egy időben úgy énekelte, hogy Rajtam vannak a mi ludaim. Most valami mást mond, de még nem sikerült rájönni, hogy mit, mindig csak azt mondja, hogy amit tippeltem az nem jó.

Na, majd máskor is írok valamit, most mennem kell pudingot főzni.

Jól vagyunk, meg minden, csak közben kitavaszodott és inkább kint vagyunk, mint a gép előtt.
De azért most leírom a bakonyi kirándulást. Habár már kicsit régen volt.

Apa egész télen azon gondolkozott, hogy mikor menjünk síelni.
Szoktunk volt menni, habár én annyira nem szoktam lelkesedni, mert már évek óta arról szól a dolog, hogy én egy gyerekkel állok a pálya szélén, Apa pedig próbál egy-két másik gyereket tanítgatni. Úgyhogy lényegében én már teljesen kijöttem abból a kicsi gyakorlatból is ami volt, szóval nem érdemes miattam sícuccot bérelni, a pálya szélén való álldogálás meg szintén nem tartozik a legszórakoztatóbb dolgok közé.
Utoljára csak Apa volt a céggel, utána meg Finnnoban voltunk.

Na most kitaláltuk, hogy elmegyünk Eplénybe, mert ott még nem voltunk, meg különben is Győrújbaráton a barátainknál született két új gyerek is akit még nem láttunk és akkor egyúttal őket is megnézzük.
Cseszneken foglaltam szállást 5 éjszakára, febr. 26-tól márc. 3-ig.

Volt hó egész télen Eplényben, lehet, hogy még most is van, de speciel amikor ott voltunk éppen csak 1 pálya működött, vagy 2, és azokon is olvadt, kásás izé volt. Mindenki azon csodálkozott, hogy egyáltalán tudtunk síelni, mert a környéken már csak ot volt hó, ahova hónap
Na mindegy, a lényeg, hogy csúszott. De így csak 2 napot síeltek a fiúk, a többit kirándulással töltöttük.
Viszont Marci nagyon ügyes volt és Levente is.
A fiúknak már volt léc a lábukon, de Levente még nagyon kicsi volt, Marcu meg valahogy nem érzett rá még 3 éve az ízére. 6 éves volt, és vannak már olyan gyerekek, akik 6 évesen mennek mint a golyó, de Marcus az be volt tojva, ha megindult alatta a léc.
De mostmár megérett a dologra.
Eleinte főleg korcsolyázott a léccel, mert azt tud, de aztán szépen megtanult fordulni, meg viszonylag rendesen közlekedni.
Levente az inkább csak bátor, de a második napra már ő is egész ügyes volt.
Első nap a tanuló pályán cirkuláltak, és Levente meg volt róla győződve, hogy ő már tud síelni. Aztán egyesével felvitte őket Apa csákányos felvonóval a hegyre és rengeteg eséssel vissza is jöttek. Akkor már belátta Levente is, hogy ezt még azért gyakorolni kéne. Azért még felmentek kétszer-háromszor, aztán mentünk vissza a szállásra. Csurom vizesek voltak, de nagyon élvezték.

A fiúk sítalpon

Levente

Marcu a hegyen Apával

Másnap én már nem mentem ki Csipesszel, mert minek. Azt mesélték, hogy Marcu egyedül cirkulált a csákányos felvonóval, teljesen önállóan és nagyon ügyes volt. Levente az vagy Apával ment, vagy Apa ott volt mögötte, hogy ha kiesik, akkor elkapja, de már ő is egész ügyes volt.
Felmentek a nagy 4 üléses felvonóval is és onnan is szépen leereszkedtek.
Szóval megérte azért elmenni, legalább a fiúk kicsit tanultak.
Közben meglátogattuk Rozikáékat és Anikóékat is, és megnéztük az új gyerekeket, akik persze nagyon aranyosak.
Hétfőn kirándultunk Cseszneken, megnéztük a várat, délután pedig a Kőmosó-szurdokban sétáltunk.

A vár

Marcunak persze muszáj volt mindenhova felmászni

Levente elmélkedik a várfalon

Csipesz pózol

A Kőmosó-szurdok

Ez is

Fiúk a pataknál

Van két barlang is ebben a szurdokban

Nyílt a hóvirág

és csészegombát is lehetett találni

Kedden jöttek velünk kirándulni a GYEDes anyukák is a sok gyerekkel. Fenyőfőre mentünk a Likas-kőhöz. Egy nagy szikla, ami tele van kis alagutakkal. Persze ez borzasztóan tetszett a gyerekeknek.

Ez itt a likas kő

Ez meg egy mohás-taplós famaradvány

Ezek meg mi vagyunk

Szerdán elindultunk haza, csak még megálltunk Zircen és megnéztük a könyvtárat, meg az apátságot.
Végig nagyon jó idő volt, csak szerdán kezdett fújni a szél, és jött újra a hideg meg a havazás.

Apának több munkatársa is lakik Sándorfalván és már többször hívtak, hogy menjünk korcsolyázni a sándorfalvi tóra.
Egy vasárnap végül el is mentünk.
Én kicsit be voltam tojva, hogy be fog alattuk szakadni a jég. Levente is mondogatta, hogy fél, de mikor odaértünk és látta, hogy mindenki ott korizik, már eszébe sem jutott és ő volt az első aki közelről megszemlélte a vízbugyogást, annak ellenére, hogy nem engedtük oda a gyerekeket. Mert több helyen is jött fel a víz, de különben tényleg rendes vastag jég volt a tavon.
Már előző nap is kint voltak K. Zoliék és eltakarították egy nagyobb területen a havat és jégkorongoztak. Most is a fiúk ott nekiálltak hokizni, meg még egy másik kör pályán toltuk el a havat, hogy lehessen csak úgy korizni. Én ott szánkóztattam Csipeszt. Később mindenféle járatokat dúrtunk a hóba és ott fogócskáztak a fiúk, mikor már megunták a hokizást.
Jól elszórakoztuk a délutánt.

Hokizás

Pihenés

Teaivás

Fogócska

Kinyúlás

Már jó rég írtam, úgy látom. Pedig azóta már voltunk korizni a sándorfalvi tavon, voltak farsangok és szerdán jöttünk haza a síelős-kirándulós bakonyi pihengetésről.
Most a farsangról.
Marciéknak a suliban még febr. közepén volt. Marci kóboj volt, ami azért jó, mert már tavalyelőtt is az volt az óvodai farsangon, így kb. megvolt minden ehhez szükséges felszerelés, ami nem veszett el. Sajnos fényképezőt elfelejtettünk vinni, így csak ez a telefonos kép van róla:


Az oviban febr. 26-án volt a farsang.
Levente azt találta ki, hogy feltaláló lesz. Később arra is gondolt, hogy sárkány, de aztán maradt a feltalálónál. Volt fehér köpenye, okostojás szemüvege, perpétum mobiléje és Gyermekenciklopédia a hóna alatt.
Csipesz az azt mondta, hogy ő pók lesz. Annyit már tudok egy 3 éves döntési mechanizmusáról, hogy nehezen találja ki, hogy milyen jelmezbe szeretne bújni, legjobb ha az ember lecsap az első könnyen megvalósíthatóra és erősíti a tudatot a gyerekben, hogy ő az akar lenni. De a pók nem az volt amit könnyen megvalósít-hatónak tekintettem. Ezért Leventével elkezdtünk agymosást végezni. Meséltünk arról, hogy ki mi volt amikor ekkora volt, betettük a Maszkabált, hogy lássa hogy milyen jelmezek lehetségesek, majd megkérdeztük, hogy mi szeretne lenni. Azt mondta, hogy pók. Addig dumáltunk, hogy a végén azt mondta, hogy lepke. Itt röpködött a lakásban. Apa hazajött, elmeséltük, hogy eredményes volt az agymosás, kérdezze, meg Csipesztől, hogy mi szeretne lenni. Megkérdezte, Csipesz azt mondta, hogy pók. De nem keseredtünk el egész addig, amíg néhány nap múlva ki nem találta, hogy hóember szeretne lenni. Na erről már fogalmam nem volt, hogy hogy tudnám megcsinálni. A fiúk mondták neki, hogy legyen cica, az olyan aranyos és ezt néhány nap alatt el is fogadta. Csak közben gyomai Mamáék szomszédja felszámolta a jelmezkölcsönzőjét és Mamának nagyon megtetszett egy méhecske jelmez. Szerencsére Csipesznek is megtetszett, így aztán végül méhecske lett. És nekem meg nem kellett készíteni semmit.
Az óvodai farsangra Marci is eljött, mert iskola szünet volt két napig. Ide is felvette a kóboj jelmezt. Az oviban először a tornateremben mindenki megnézheti a többi csoport jelmezeit, majd a csoport termekben folytatódik a bulizás. A mi csoportunkban voltak különböző versenyek, táncolás, evés-ivás, tombola. Marcus nem hagyta érvényesülni az óvodásokat. Minden versenyben ő szeretett volna lenni az első versenyző és mindent meg akart nyerni, hiába mondtam neki, hogy ő nem óvodás és nem neki rendezték ezeket a versenyeket. Végül még a tombola húzásba is bevették, kapott ajándékot is és még ott nekiállt reklamálni, hogy ő nem ilyet szeretett volna. Sehogy sem akarta megérteni, hogy inkább örülnie kéne, hogy egyáltalán kapott valamit. Szóval nagyon jól érezte magát. Nagyon gyorsan összebarátkozott Norbival, aki nem olyan rég került a csoportba a tesójával együtt és kb. olyan idősek, mint Levente. Levente pedig Flórával táncolt, aki nagyon nagy barátja, és nagyon aranyosak voltak együtt. Csipesz is a kis Gergő barátjával üldögélt és eszegetett.

Csipesz-méhecske

Eszegetnek

A feltaláló

Gyufásdoboz tartogatós táncolás

Egyszer, vagy két hete voltunk a Tisza-gáton szánkózni a gyerekekkel.

Ilyen volt akkor a Tisza. Áradt és be volt fagyva.

Marci

Levente

Csipesz a jól bevált fenékcsúszást gyakorolta.

Most igazán nem nyöszöghetünk, hogy Finnoban sokkal több hó volt. Kb. ilyen volt ott a tavalyi tél, mint most ez, de remélem nem fog olyan sokáig tartani.

Apa most jön haza Finnországból.
Hétfőn ment. Valami tanfolyamon voltak Helsinkiben.
A lényeg, hogy hoz csokit.

Mi meg itt lavíroztunk és ezek a fiúk már nagyon ügyesen segítettek.

Reggelente Levente vigyázott Csipeszre. Nem akartam ebben a hidegben az összes gyereket elcipelni az iskoláig meg vissza. Hétfőn felébresztettem Leventét amikor indultunk, hogy elmegyek és ha Csipesz felébred, majd keljen fel hozzá. Mire haza értem már mesét néztek és nem volt semmi baj.
Kedden már fent voltak amikor elindultunk és persze Csipesznek akkor jutott eszébe, hogy reggelizni szeretne, amikor indulnunk kellett. Én ott mérgeskedtem, de Levente rögtön pattant, hogy "Reggelizni szeretnél? Gyere segítek neked!" és már szaladt is és intézkedett.
Hétfőn délután pulmonológushoz volt időpontunk Leventével, de persze így jött mindenki. Marcu vigyázott Csipeszre amíg mi bent voltunk. Olvasott neki. Egyszer valamin összevesztek, de különben rendesen viselkedtek.
Levente is több részletben lett megvizsgálva, így nem sok időt kellett egyszerre egyedül lenniük.

Nyáron voltunk először Leventével pulmonológusnál, mert mindig fulladt amikor haza jöttünk Finnóból. Mikor végleg haza jöttünk, akkor gyakorlatilag vagy fulladt, vagy köhögött egyfolytában ha bent volt. Kiderült, hogy asztmás, poratkára, kutyaszőrre allergiás. Kapott szippantyút. Most kellett visszamenni. Rosszabbakat fújt, mint nyáron (akkor 120%-ot, most 75-t). Futott 3 percet a váróban körbe-körbe, ettől a kis megterheléstől még rosszabbakat fújt(55%). Úgyhogy nem csökkent a gyógyszer adagja. De az is elképzelhető, hogy attól van rosszabbul, hogy nagyon sokat van bent. És majd ha kimehet többet, akkor jobban lesz.
Apa hordja ovi-judóra, ott semmi baja, végig futkározik egy órát. De lehet, hogy ott is 55, vagy még kevesebb %-os tüdővel pörög, csak még nem veszi észre.
Felírt a doktornő gyógyúszást, azt mondta, hogy szokott segíteni. Hát majd meglátjuk.

Marcusnak pedig tegnap volt szülői értekezlet. Itt volt gyomai Mama vigyázni a gyerekekre.
Az oviban is volt szülői, úgyhogy két felé rohantam.
A tantónéni teljesen odáig van még mindig a gyerekért. Azt mondta, hogy nagyon figyel az órákon, behozta a lemaradást mindenből. Annyira az írása még nem gyors azért, csak odáig küzdött, hogy legyenek nála lassabbak és ne rá kelljen várni.
A bizonyítványa is nagyon jó lett. Annyi megjegyzés van hozzá, hogy rajzból és technikából kicsit lassan dolgozik. Ez tényleg így van, mert mindent szuper precízen meg akar rajzolni és az sok időbe telik.
Nagyjából beilleszkedett a közösségbe, vannak barátai. Év elején sokat sertepertélt Kati néni körül szünetekben, vele beszélgetett, de mostmár megy játszani a többiekkel.
Kiveséztük az összes Marcival kapcsolatos történést. Elmeséltem, hogy a szertornán voltak verekedések. Mondta Kati néni, hogy kosárlabda edzés miatt már beszélt a tanárral, de akkor a torna tanárnak is fogja mondani, hogy nézzenek már be néha az öltözőbe. Azt mondta Kati néni, hogy csupa jókat szokott mondani a torna tanár Marciról. Én még erről nem hallottam. Állítólag tudatosan, odafigyelve, szépen dolgozik.
Megbeszéltük az "ének órán Marci szétszedte a szekrényt" esetet is.
Történt egyszer, hogy Ádival ketten ültek egy padban ének órán, amit egy másik tantónéni tartott. Azt mondja Marci, hogy mindenki unatkozni és nyúlni szokott ezeken az órákon. Marci is nyúlt ott Ádival, míg egyszer Ádi valamilyen oknál fogva felrúgta a padot. Az felborult, az osztály tiltakozása ellenére mind a két gyereket sarokba állította a tannéni. Marci ott álldigált a szekrény mellett, amiből kiállt egy csavar. Ő ott matatott, mit csinált volna, kihúzta a csavart. Nem kellett csavarni, már egy nagy lukban lakott az a csavar, Marci számára nem tűnt úgy, hogy annak valami funkciója lenne. El is vitte magával. Később visszaülhettek a helyükre, majd mikor már mentek le a lépcsőn utána szaladt a tannéni nagy mérgesen, hogy nála van-e a szög, Marci mondta, hogy nála nincs szög (csavar az volt nála, de szög nem), tannéni persze ezt feleselésnek vette, tisztára bepipult, kivette Marci kezéből a csavart és nagyon csúnyákat kiabált (pl. hogy Marci egy tolvaj) és elkérte az üzenőfüzetét, hogy kap Marci egy szaktanárit. Talán az Ádi füzete az már előtte el lett kérve. Tisztára maga alatt volt a gyerek mikor haza jött. Mint később kiderült a csavarnak fontos dolga volt, nélküle nem lehetett bezárni a szekrényt.
Másnap kikérdezte az osztályt Kati néni, hogy mi volt, hogy volt. Mindent elmeséltek, végül csak Ádi kapott szegény egy szaktanári figyelmeztetést, miszerint magatartásával veszélyezteti társai testi épségét. Valószínűnek tartom, hogy billegni akart a széken, csak a hülye pad borult fel nem a szék, amikor hátra akarta magát rúgni. Hát így jártak ezek a kis pockok.
Az ének tantónéni meg nyugdíjba ment.

Nagyon gyorsan eltelt a szünet, mert annyi minden történt.
Karácsonyi előkészületek, karácsony. 24-én itt vacsoráztak Öcsiék, 25-én Papánál gyűltünk össze, este Gyomára mentünk, 26-án odajött Irénke meg Nénje, 27-én Papánál gyűltünk össze János napozni, aztán haza jöttünk, 28-án Öcsiéknél voltunk János napozni, 29 szünet, 30 Dédimama látogatás, mozi, 31 Szilveszter, itt voltak Öcsiék, meg egy kicsit Vicziék. Jan.1-én átjöttek Olgáék egy kicsit, 2-án mi mentünk Jancsiékhoz, 3-án délelőtt korizni voltak a fiúk, délután játszottunk meg próbáltuk elképzelni, hogy holnap óvodába-iskolába kell menni.

Csipesz nehezen szokik vissza az oviba a hosszú szünet után.
Múlt hét hétfőn úgy hagytam ott, hogy sírt. Az óvónéni ötlete volt. Én gondoltam, hogy nem fogják tudni megnyugtatni. Meg lehet vele beszélni és akkor hamar lenyugszik, de ha akarata ellenére történik valami, akkor abból hosszas bőgés lesz. Most állítólag 20 perc volt.
És azóta is minden reggel azt mondja, hogy nem akar oviba menni és minden délután azt mondja, hogy jó volt az oviban.

Marcu sem akar persze iskolába menni. Miért is akarna? Pedig már egész jól összebarátkozott a többiekkel.
Múlt héten már megint piszkálták a tornán. Most valami nagy fiú csúfolta, hogy törpe. Sírt mikor mentem érte, egy anyuka vigasztalta. Az a másik srác, aki régebben macerálta, az békén hagyja mióta megígértem neki, hogy letekerem az orrát. Nagyokat köszön ha meglát. Ez a nagy fiú is bocsánatot kért tőle tegnap amiért a múlt héten csúfolta. Remélem most már nincs több jelentkező aki piszkálni akarja.

Levente az nem mond semmit, megy az oviba. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy fogja intézni az iskolai dolgait. Most borzasztó lelkiismeretesen csinálja a házikat Zenedére. Kétségbe van esve, ha nincs kész. Az írás nem fog valami könnyen menni, mert nem valami ügyes a keze, de majd még addig rajzolunk sokat.

Még Csipeszről:
Nagyon akaratos időszaka van már megint. Emlékszem Finnoban is volt egy ilyen időszak, de szerencsére hamar elmúlt. Ott fetrengett a parkolóban, mert valami nem úgy volt ahogy ő szerette volna. Most nem fetreng, hanem hisztériázik. Teljesen belelovalja magát. Ha elindulok vele az udvar felé, hogy kitegyem lehűlni, akkor rendszerint a szélfogóban abbahagyja. Mindenféle apróságon felhúzza magát. Nem sikerült valami, nem kellett volna elvágni a virslit, nem oda akar ülni meg akármi.

Mostanában azért is nyavalyog, mert nem tud valamit.
Valamelyik reggel az volt a baj, hogy nem tud repülni.
Egyszer Marcu mesélte, hogy volt tornán egy kisfiú, 4 éves, és az milyen ügyesen tudott pókjárásban közlekedni. Erre Csipesz elkezdett nyöszörögni, hogy ő nem tudja a pókjárást. Marcu megmutatta neki, fel tudta emelni a fenekét, de menni tényleg nem tudott, erre még jobban kétségbeesett, de aztán megnyugtattuk, hogy a pókállást tudja és majd menni fog a járás is biztos.
Múlt héten az volt a baja, hogy nem tud egy lábon ugrálni.
Ilyen nagy problémái vannak.

És mellékesen állandóan variál és ő tud mindent a legjobban.
Este osztja a vitaminokat ha kell, ha nem. Fel vannak azok téve a konyhapultra, de cipeli a széket és előszedi és osztja a fiúknak is. Aztán mikor lefeküdt, akkor reklamál, hogy nem kapott cinket. Mert szerinte az is kell.
Szünet előtt beteg volt egy kicsit, itthon aludta a délutáni alvást. Lefektettem, előtte megkérdeztem, kell-e pisilni, nem kellett. Két perc fekvés után mégis csak kellett. Kivittem, nem jött semmi. Visszatelepítettem. Egyszer csak ott találom gombócban az étkező padlóján. Mit csinálsz? Pisilni kell. Miért nem mész? Veled megyek. Elviszem, ráteszem a bilire, erre elkezd veszekedni, hogy én menjek ki a fürdőszobából.
Nemrég levágtam a fiúk haját. Vettem berregős hajvágót. Amíg Marci haját vágtam a berregőssel, Csipesz levágta az ollóval a sajátját. Most viszonylag hülyén néz ki. A frufruját elég egyenesre vágta, csak két kilógót kellett hozzáigazítani, de oldalt is levágott a hajából, azzal nem tudok mit kezdeni. Le kéne vágni az összes hajából 8-10 cm-t, de a fiúk nem engedik. Marcinak határozott elképzelése van róla, hogy meddig kell érnie Csipesz hajának mire 4 éves lesz.

Ilyenek vannak.

Itt Hattyason mindig van a haranglábnál karácsonyi műsor. Most a Nyugdíjas Klub énekelt, három lány énekelt (ők nem tudom kiket képviseltek, telepi lányok), egy kislány az alsóvárosi suliból verset mondott, egy néni is mondott verset, a Leventéék csoportjából a nagyobbak pedig az óvodai karácsonyi műsor egy részét adták elő. Többek között József Attila Betlehemi királyok című versét, amiben Levente volt Menyhárt, ami annyit jelentett, hogy közösen mondták az egész verset, csak a "Menyhárt király a nevem, segíts édes Istenem"-et Levente egyedül mondta, a másik két királyt meg a másik két fiú mondta egyedül, Máriát meg a tömérdek Máriából az egyik. (Ha megkérdeztem Leventét, hogy ki lesz Mária, mindig azt mondta, hogy tömérdek Mária van.)

Csicseri csoport töredék a haranglábnál

Hirtelenjében még egyszer megnézhettük a Leventéék által előadott részt, mert amikor vége volt a haranglábnál a műsornak, akkor már kezdődött is az óvodában.
A Kis karácsony, nagy karácsonyt is énekelték és az második két versszakot én még sose hallottam, ideírom, mert nekem tetszett:

Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegében.

Jaj, de szép a karácsonyfa
Ragyog rajta a sok gyertya.
Itt egy szép gömb, ott egy labda.
Jaj de szép a karácsonyfa!

Kezem, lábam, jaj, de fázik,
Talpam alatt jég szikrázik.
Ha szikrázik, hadd szikrázzon,
Azért van ma szép karácsony!

Béke szálljon minden házra,
Kis családra, nagy családra!
Karácsonyfa fenyőága,
Hintsél békét a világra!

A suliban pedig a másodikos napközisek szolgáltatták a karácsonyi műsort. Először néhány lány kicsit beszélt a karácsonyról, elmondott néhány verset, aztán következett a fő attrakció, egy színdarab. Nem tudom mi volt a címe, a három király útját mutatta be onnan, hogy elindulnak az udvarukból, odáig, hogy megérkeznek a kis Jézushoz. Marci egy kicsi szerepet vállalt, szerintem kb. neki volt a legkevesebb szövege, viszont fontos volt, mert ő volt József. Az események bemutatásának jelegéből adódóan csak az utolsó színben került elő, bevitte a bölcsőt a színpadra, aztán kiszaladt Máriáért, felsegítette, álldogált, hallgatta a pásztorokat, meg a királyokat, és annyi volt a szövege, hogy megköszönte a pásztoroknak a szállást, meg az ajándékokat, a királyoknak meg az ajándékokat. Aztán lényegében kisvártatva vége is lett a darabnak.
Bemelegítésnek előadták a műsort egy szociális otthonban még december elején, a sulis előadás után pedig még délután az egyetemen is valakiknek bemutatták. Így legalább nem egy előadás kedvéért kellett megtanulni a szerepeket. Az egyetemről azzal jöttek vissza, hogy igazgatói dicséretet fognak kapni. Marci igazán jó befektetést csinált azzal a két mondattal.

Különben szerintem elég nehéz darab volt. Sok olyan szó volt a szövegben amit nem nagyon használunk mostanában, meg a mondatok sem voltak túl egyszerűre fogalmazva, de ennek ellenére teljesen jó kis előadás volt. Ha pedig még azt is hozzá számítjuk, hogy még csak másodikosok a gyerekek akkor, tényleg megérdemlik azt az dicséretet.

A sárga-kockás abroszos fejű a mi Marcink

Záró kép

Mi annyit bénáztunk hozzá, hogy nem értettük, hogy elmehetünk-e megnézni a gyereket, vagy nem. Marci nem tudta megmondani, mert vélhetőleg nem figyelt valamikor, amikor kellett volna. A tájékoztató füzetébe annyi volt beírva, hogy előadás 10.40-kor, amiből mi arra a következtetésre jutottunk, hogy ez csak az iskola diákjainak szól, mert különben nyilván meg lennénk hívva, meg nem ilyen idétlen időpontban lenne, meg ki lenne írva a suli ajtajára.
Meg is beszéltük Marcival, hogy sajnáljuk, hogy nem nézhetjük meg. Erre az előadás napján telefonált a tantónéni, hogy Marci sír, mert nem tudta, hogy mi is mehetünk és most senki nem fog menni őt megnézni a családból. Mondta Apa a tantónéninek, hogy mondja meg Marcinak, hogy megyünk. Ki is vonult az egész család. De különben tényleg csak az iskola tanulóinak szólt a műsor, csak azok a szülők mehettek, akiknek szerepelt a gyereke. Mostmár ezt is tudjuk. Finnoban az összes szülő ott volt a suliban, mint itt az oviban, habár ott az volt lényegében a félév zárás is.