2010. március 30., kedd
Jól vagyunk, meg minden, csak közben kitavaszodott és inkább kint vagyunk, mint a gép előtt.
De azért most leírom a bakonyi kirándulást. Habár már kicsit régen volt.
Apa egész télen azon gondolkozott, hogy mikor menjünk síelni.
Szoktunk volt menni, habár én annyira nem szoktam lelkesedni, mert már évek óta arról szól a dolog, hogy én egy gyerekkel állok a pálya szélén, Apa pedig próbál egy-két másik gyereket tanítgatni. Úgyhogy lényegében én már teljesen kijöttem abból a kicsi gyakorlatból is ami volt, szóval nem érdemes miattam sícuccot bérelni, a pálya szélén való álldogálás meg szintén nem tartozik a legszórakoztatóbb dolgok közé.
Utoljára csak Apa volt a céggel, utána meg Finnnoban voltunk.
Na most kitaláltuk, hogy elmegyünk Eplénybe, mert ott még nem voltunk, meg különben is Győrújbaráton a barátainknál született két új gyerek is akit még nem láttunk és akkor egyúttal őket is megnézzük.
Cseszneken foglaltam szállást 5 éjszakára, febr. 26-tól márc. 3-ig.
Volt hó egész télen Eplényben, lehet, hogy még most is van, de speciel amikor ott voltunk éppen csak 1 pálya működött, vagy 2, és azokon is olvadt, kásás izé volt. Mindenki azon csodálkozott, hogy egyáltalán tudtunk síelni, mert a környéken már csak ot volt hó, ahova hónap
Na mindegy, a lényeg, hogy csúszott. De így csak 2 napot síeltek a fiúk, a többit kirándulással töltöttük.
Viszont Marci nagyon ügyes volt és Levente is.
A fiúknak már volt léc a lábukon, de Levente még nagyon kicsi volt, Marcu meg valahogy nem érzett rá még 3 éve az ízére. 6 éves volt, és vannak már olyan gyerekek, akik 6 évesen mennek mint a golyó, de Marcus az be volt tojva, ha megindult alatta a léc.
De mostmár megérett a dologra.
Eleinte főleg korcsolyázott a léccel, mert azt tud, de aztán szépen megtanult fordulni, meg viszonylag rendesen közlekedni.
Levente az inkább csak bátor, de a második napra már ő is egész ügyes volt.
Első nap a tanuló pályán cirkuláltak, és Levente meg volt róla győződve, hogy ő már tud síelni. Aztán egyesével felvitte őket Apa csákányos felvonóval a hegyre és rengeteg eséssel vissza is jöttek. Akkor már belátta Levente is, hogy ezt még azért gyakorolni kéne. Azért még felmentek kétszer-háromszor, aztán mentünk vissza a szállásra. Csurom vizesek voltak, de nagyon élvezték.
Másnap én már nem mentem ki Csipesszel, mert minek. Azt mesélték, hogy Marcu egyedül cirkulált a csákányos felvonóval, teljesen önállóan és nagyon ügyes volt. Levente az vagy Apával ment, vagy Apa ott volt mögötte, hogy ha kiesik, akkor elkapja, de már ő is egész ügyes volt.
Felmentek a nagy 4 üléses felvonóval is és onnan is szépen leereszkedtek.
Szóval megérte azért elmenni, legalább a fiúk kicsit tanultak.
Közben meglátogattuk Rozikáékat és Anikóékat is, és megnéztük az új gyerekeket, akik persze nagyon aranyosak.
Hétfőn kirándultunk Cseszneken, megnéztük a várat, délután pedig a Kőmosó-szurdokban sétáltunk.
Kedden jöttek velünk kirándulni a GYEDes anyukák is a sok gyerekkel. Fenyőfőre mentünk a Likas-kőhöz. Egy nagy szikla, ami tele van kis alagutakkal. Persze ez borzasztóan tetszett a gyerekeknek.
Szerdán elindultunk haza, csak még megálltunk Zircen és megnéztük a könyvtárat, meg az apátságot.
Végig nagyon jó idő volt, csak szerdán kezdett fújni a szél, és jött újra a hideg meg a havazás.
2010. március 10., szerda
Apának több munkatársa is lakik Sándorfalván és már többször hívtak, hogy menjünk korcsolyázni a sándorfalvi tóra.
Egy vasárnap végül el is mentünk.
Én kicsit be voltam tojva, hogy be fog alattuk szakadni a jég. Levente is mondogatta, hogy fél, de mikor odaértünk és látta, hogy mindenki ott korizik, már eszébe sem jutott és ő volt az első aki közelről megszemlélte a vízbugyogást, annak ellenére, hogy nem engedtük oda a gyerekeket. Mert több helyen is jött fel a víz, de különben tényleg rendes vastag jég volt a tavon.
Már előző nap is kint voltak K. Zoliék és eltakarították egy nagyobb területen a havat és jégkorongoztak. Most is a fiúk ott nekiálltak hokizni, meg még egy másik kör pályán toltuk el a havat, hogy lehessen csak úgy korizni. Én ott szánkóztattam Csipeszt. Később mindenféle járatokat dúrtunk a hóba és ott fogócskáztak a fiúk, mikor már megunták a hokizást.
Jól elszórakoztuk a délutánt.
Egy vasárnap végül el is mentünk.
Én kicsit be voltam tojva, hogy be fog alattuk szakadni a jég. Levente is mondogatta, hogy fél, de mikor odaértünk és látta, hogy mindenki ott korizik, már eszébe sem jutott és ő volt az első aki közelről megszemlélte a vízbugyogást, annak ellenére, hogy nem engedtük oda a gyerekeket. Mert több helyen is jött fel a víz, de különben tényleg rendes vastag jég volt a tavon.
Már előző nap is kint voltak K. Zoliék és eltakarították egy nagyobb területen a havat és jégkorongoztak. Most is a fiúk ott nekiálltak hokizni, meg még egy másik kör pályán toltuk el a havat, hogy lehessen csak úgy korizni. Én ott szánkóztattam Csipeszt. Később mindenféle járatokat dúrtunk a hóba és ott fogócskáztak a fiúk, mikor már megunták a hokizást.
Jól elszórakoztuk a délutánt.
2010. március 6., szombat
Már jó rég írtam, úgy látom. Pedig azóta már voltunk korizni a sándorfalvi tavon, voltak farsangok és szerdán jöttünk haza a síelős-kirándulós bakonyi pihengetésről.
Most a farsangról.
Marciéknak a suliban még febr. közepén volt. Marci kóboj volt, ami azért jó, mert már tavalyelőtt is az volt az óvodai farsangon, így kb. megvolt minden ehhez szükséges felszerelés, ami nem veszett el. Sajnos fényképezőt elfelejtettünk vinni, így csak ez a telefonos kép van róla:

Az oviban febr. 26-án volt a farsang.
Levente azt találta ki, hogy feltaláló lesz. Később arra is gondolt, hogy sárkány, de aztán maradt a feltalálónál. Volt fehér köpenye, okostojás szemüvege, perpétum mobiléje és Gyermekenciklopédia a hóna alatt.
Csipesz az azt mondta, hogy ő pók lesz. Annyit már tudok egy 3 éves döntési mechanizmusáról, hogy nehezen találja ki, hogy milyen jelmezbe szeretne bújni, legjobb ha az ember lecsap az első könnyen megvalósíthatóra és erősíti a tudatot a gyerekben, hogy ő az akar lenni. De a pók nem az volt amit könnyen megvalósít-hatónak tekintettem. Ezért Leventével elkezdtünk agymosást végezni. Meséltünk arról, hogy ki mi volt amikor ekkora volt, betettük a Maszkabált, hogy lássa hogy milyen jelmezek lehetségesek, majd megkérdeztük, hogy mi szeretne lenni. Azt mondta, hogy pók. Addig dumáltunk, hogy a végén azt mondta, hogy lepke. Itt röpködött a lakásban. Apa hazajött, elmeséltük, hogy eredményes volt az agymosás, kérdezze, meg Csipesztől, hogy mi szeretne lenni. Megkérdezte, Csipesz azt mondta, hogy pók. De nem keseredtünk el egész addig, amíg néhány nap múlva ki nem találta, hogy hóember szeretne lenni. Na erről már fogalmam nem volt, hogy hogy tudnám megcsinálni. A fiúk mondták neki, hogy legyen cica, az olyan aranyos és ezt néhány nap alatt el is fogadta. Csak közben gyomai Mamáék szomszédja felszámolta a jelmezkölcsönzőjét és Mamának nagyon megtetszett egy méhecske jelmez. Szerencsére Csipesznek is megtetszett, így aztán végül méhecske lett. És nekem meg nem kellett készíteni semmit.
Az óvodai farsangra Marci is eljött, mert iskola szünet volt két napig. Ide is felvette a kóboj jelmezt. Az oviban először a tornateremben mindenki megnézheti a többi csoport jelmezeit, majd a csoport termekben folytatódik a bulizás. A mi csoportunkban voltak különböző versenyek, táncolás, evés-ivás, tombola. Marcus nem hagyta érvényesülni az óvodásokat. Minden versenyben ő szeretett volna lenni az első versenyző és mindent meg akart nyerni, hiába mondtam neki, hogy ő nem óvodás és nem neki rendezték ezeket a versenyeket. Végül még a tombola húzásba is bevették, kapott ajándékot is és még ott nekiállt reklamálni, hogy ő nem ilyet szeretett volna. Sehogy sem akarta megérteni, hogy inkább örülnie kéne, hogy egyáltalán kapott valamit. Szóval nagyon jól érezte magát. Nagyon gyorsan összebarátkozott Norbival, aki nem olyan rég került a csoportba a tesójával együtt és kb. olyan idősek, mint Levente. Levente pedig Flórával táncolt, aki nagyon nagy barátja, és nagyon aranyosak voltak együtt. Csipesz is a kis Gergő barátjával üldögélt és eszegetett.

2010. január 28., csütörtök
Apa most jön haza Finnországból.
Hétfőn ment. Valami tanfolyamon voltak Helsinkiben.
A lényeg, hogy hoz csokit.
Mi meg itt lavíroztunk és ezek a fiúk már nagyon ügyesen segítettek.
Reggelente Levente vigyázott Csipeszre. Nem akartam ebben a hidegben az összes gyereket elcipelni az iskoláig meg vissza. Hétfőn felébresztettem Leventét amikor indultunk, hogy elmegyek és ha Csipesz felébred, majd keljen fel hozzá. Mire haza értem már mesét néztek és nem volt semmi baj.
Kedden már fent voltak amikor elindultunk és persze Csipesznek akkor jutott eszébe, hogy reggelizni szeretne, amikor indulnunk kellett. Én ott mérgeskedtem, de Levente rögtön pattant, hogy "Reggelizni szeretnél? Gyere segítek neked!" és már szaladt is és intézkedett.
Hétfőn délután pulmonológushoz volt időpontunk Leventével, de persze így jött mindenki. Marcu vigyázott Csipeszre amíg mi bent voltunk. Olvasott neki. Egyszer valamin összevesztek, de különben rendesen viselkedtek.
Levente is több részletben lett megvizsgálva, így nem sok időt kellett egyszerre egyedül lenniük.
Nyáron voltunk először Leventével pulmonológusnál, mert mindig fulladt amikor haza jöttünk Finnóból. Mikor végleg haza jöttünk, akkor gyakorlatilag vagy fulladt, vagy köhögött egyfolytában ha bent volt. Kiderült, hogy asztmás, poratkára, kutyaszőrre allergiás. Kapott szippantyút. Most kellett visszamenni. Rosszabbakat fújt, mint nyáron (akkor 120%-ot, most 75-t). Futott 3 percet a váróban körbe-körbe, ettől a kis megterheléstől még rosszabbakat fújt(55%). Úgyhogy nem csökkent a gyógyszer adagja. De az is elképzelhető, hogy attól van rosszabbul, hogy nagyon sokat van bent. És majd ha kimehet többet, akkor jobban lesz.
Apa hordja ovi-judóra, ott semmi baja, végig futkározik egy órát. De lehet, hogy ott is 55, vagy még kevesebb %-os tüdővel pörög, csak még nem veszi észre.
Felírt a doktornő gyógyúszást, azt mondta, hogy szokott segíteni. Hát majd meglátjuk.
Marcusnak pedig tegnap volt szülői értekezlet. Itt volt gyomai Mama vigyázni a gyerekekre.
Az oviban is volt szülői, úgyhogy két felé rohantam.
A tantónéni teljesen odáig van még mindig a gyerekért. Azt mondta, hogy nagyon figyel az órákon, behozta a lemaradást mindenből. Annyira az írása még nem gyors azért, csak odáig küzdött, hogy legyenek nála lassabbak és ne rá kelljen várni.
A bizonyítványa is nagyon jó lett. Annyi megjegyzés van hozzá, hogy rajzból és technikából kicsit lassan dolgozik. Ez tényleg így van, mert mindent szuper precízen meg akar rajzolni és az sok időbe telik.
Nagyjából beilleszkedett a közösségbe, vannak barátai. Év elején sokat sertepertélt Kati néni körül szünetekben, vele beszélgetett, de mostmár megy játszani a többiekkel.
Kiveséztük az összes Marcival kapcsolatos történést. Elmeséltem, hogy a szertornán voltak verekedések. Mondta Kati néni, hogy kosárlabda edzés miatt már beszélt a tanárral, de akkor a torna tanárnak is fogja mondani, hogy nézzenek már be néha az öltözőbe. Azt mondta Kati néni, hogy csupa jókat szokott mondani a torna tanár Marciról. Én még erről nem hallottam. Állítólag tudatosan, odafigyelve, szépen dolgozik.
Megbeszéltük az "ének órán Marci szétszedte a szekrényt" esetet is.
Történt egyszer, hogy Ádival ketten ültek egy padban ének órán, amit egy másik tantónéni tartott. Azt mondja Marci, hogy mindenki unatkozni és nyúlni szokott ezeken az órákon. Marci is nyúlt ott Ádival, míg egyszer Ádi valamilyen oknál fogva felrúgta a padot. Az felborult, az osztály tiltakozása ellenére mind a két gyereket sarokba állította a tannéni. Marci ott álldigált a szekrény mellett, amiből kiállt egy csavar. Ő ott matatott, mit csinált volna, kihúzta a csavart. Nem kellett csavarni, már egy nagy lukban lakott az a csavar, Marci számára nem tűnt úgy, hogy annak valami funkciója lenne. El is vitte magával. Később visszaülhettek a helyükre, majd mikor már mentek le a lépcsőn utána szaladt a tannéni nagy mérgesen, hogy nála van-e a szög, Marci mondta, hogy nála nincs szög (csavar az volt nála, de szög nem), tannéni persze ezt feleselésnek vette, tisztára bepipult, kivette Marci kezéből a csavart és nagyon csúnyákat kiabált (pl. hogy Marci egy tolvaj) és elkérte az üzenőfüzetét, hogy kap Marci egy szaktanárit. Talán az Ádi füzete az már előtte el lett kérve. Tisztára maga alatt volt a gyerek mikor haza jött. Mint később kiderült a csavarnak fontos dolga volt, nélküle nem lehetett bezárni a szekrényt.
Másnap kikérdezte az osztályt Kati néni, hogy mi volt, hogy volt. Mindent elmeséltek, végül csak Ádi kapott szegény egy szaktanári figyelmeztetést, miszerint magatartásával veszélyezteti társai testi épségét. Valószínűnek tartom, hogy billegni akart a széken, csak a hülye pad borult fel nem a szék, amikor hátra akarta magát rúgni. Hát így jártak ezek a kis pockok.
Az ének tantónéni meg nyugdíjba ment.
2010. január 12., kedd
Nagyon gyorsan eltelt a szünet, mert annyi minden történt.
Karácsonyi előkészületek, karácsony. 24-én itt vacsoráztak Öcsiék, 25-én Papánál gyűltünk össze, este Gyomára mentünk, 26-án odajött Irénke meg Nénje, 27-én Papánál gyűltünk össze János napozni, aztán haza jöttünk, 28-án Öcsiéknél voltunk János napozni, 29 szünet, 30 Dédimama látogatás, mozi, 31 Szilveszter, itt voltak Öcsiék, meg egy kicsit Vicziék. Jan.1-én átjöttek Olgáék egy kicsit, 2-án mi mentünk Jancsiékhoz, 3-án délelőtt korizni voltak a fiúk, délután játszottunk meg próbáltuk elképzelni, hogy holnap óvodába-iskolába kell menni.
Csipesz nehezen szokik vissza az oviba a hosszú szünet után.
Múlt hét hétfőn úgy hagytam ott, hogy sírt. Az óvónéni ötlete volt. Én gondoltam, hogy nem fogják tudni megnyugtatni. Meg lehet vele beszélni és akkor hamar lenyugszik, de ha akarata ellenére történik valami, akkor abból hosszas bőgés lesz. Most állítólag 20 perc volt.
És azóta is minden reggel azt mondja, hogy nem akar oviba menni és minden délután azt mondja, hogy jó volt az oviban.
Marcu sem akar persze iskolába menni. Miért is akarna? Pedig már egész jól összebarátkozott a többiekkel.
Múlt héten már megint piszkálták a tornán. Most valami nagy fiú csúfolta, hogy törpe. Sírt mikor mentem érte, egy anyuka vigasztalta. Az a másik srác, aki régebben macerálta, az békén hagyja mióta megígértem neki, hogy letekerem az orrát. Nagyokat köszön ha meglát. Ez a nagy fiú is bocsánatot kért tőle tegnap amiért a múlt héten csúfolta. Remélem most már nincs több jelentkező aki piszkálni akarja.
Levente az nem mond semmit, megy az oviba. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy fogja intézni az iskolai dolgait. Most borzasztó lelkiismeretesen csinálja a házikat Zenedére. Kétségbe van esve, ha nincs kész. Az írás nem fog valami könnyen menni, mert nem valami ügyes a keze, de majd még addig rajzolunk sokat.
Még Csipeszről:
Nagyon akaratos időszaka van már megint. Emlékszem Finnoban is volt egy ilyen időszak, de szerencsére hamar elmúlt. Ott fetrengett a parkolóban, mert valami nem úgy volt ahogy ő szerette volna. Most nem fetreng, hanem hisztériázik. Teljesen belelovalja magát. Ha elindulok vele az udvar felé, hogy kitegyem lehűlni, akkor rendszerint a szélfogóban abbahagyja. Mindenféle apróságon felhúzza magát. Nem sikerült valami, nem kellett volna elvágni a virslit, nem oda akar ülni meg akármi.
Mostanában azért is nyavalyog, mert nem tud valamit.
Valamelyik reggel az volt a baj, hogy nem tud repülni.
Egyszer Marcu mesélte, hogy volt tornán egy kisfiú, 4 éves, és az milyen ügyesen tudott pókjárásban közlekedni. Erre Csipesz elkezdett nyöszörögni, hogy ő nem tudja a pókjárást. Marcu megmutatta neki, fel tudta emelni a fenekét, de menni tényleg nem tudott, erre még jobban kétségbeesett, de aztán megnyugtattuk, hogy a pókállást tudja és majd menni fog a járás is biztos.
Múlt héten az volt a baja, hogy nem tud egy lábon ugrálni.
Ilyen nagy problémái vannak.
És mellékesen állandóan variál és ő tud mindent a legjobban.
Este osztja a vitaminokat ha kell, ha nem. Fel vannak azok téve a konyhapultra, de cipeli a széket és előszedi és osztja a fiúknak is. Aztán mikor lefeküdt, akkor reklamál, hogy nem kapott cinket. Mert szerinte az is kell.
Szünet előtt beteg volt egy kicsit, itthon aludta a délutáni alvást. Lefektettem, előtte megkérdeztem, kell-e pisilni, nem kellett. Két perc fekvés után mégis csak kellett. Kivittem, nem jött semmi. Visszatelepítettem. Egyszer csak ott találom gombócban az étkező padlóján. Mit csinálsz? Pisilni kell. Miért nem mész? Veled megyek. Elviszem, ráteszem a bilire, erre elkezd veszekedni, hogy én menjek ki a fürdőszobából.
Nemrég levágtam a fiúk haját. Vettem berregős hajvágót. Amíg Marci haját vágtam a berregőssel, Csipesz levágta az ollóval a sajátját. Most viszonylag hülyén néz ki. A frufruját elég egyenesre vágta, csak két kilógót kellett hozzáigazítani, de oldalt is levágott a hajából, azzal nem tudok mit kezdeni. Le kéne vágni az összes hajából 8-10 cm-t, de a fiúk nem engedik. Marcinak határozott elképzelése van róla, hogy meddig kell érnie Csipesz hajának mire 4 éves lesz.
Ilyenek vannak.
2010. január 3., vasárnap
Itt Hattyason mindig van a haranglábnál karácsonyi műsor. Most a Nyugdíjas Klub énekelt, három lány énekelt (ők nem tudom kiket képviseltek, telepi lányok), egy kislány az alsóvárosi suliból verset mondott, egy néni is mondott verset, a Leventéék csoportjából a nagyobbak pedig az óvodai karácsonyi műsor egy részét adták elő. Többek között József Attila Betlehemi királyok című versét, amiben Levente volt Menyhárt, ami annyit jelentett, hogy közösen mondták az egész verset, csak a "Menyhárt király a nevem, segíts édes Istenem"-et Levente egyedül mondta, a másik két királyt meg a másik két fiú mondta egyedül, Máriát meg a tömérdek Máriából az egyik. (Ha megkérdeztem Leventét, hogy ki lesz Mária, mindig azt mondta, hogy tömérdek Mária van.)
Hirtelenjében még egyszer megnézhettük a Leventéék által előadott részt, mert amikor vége volt a haranglábnál a műsornak, akkor már kezdődött is az óvodában.
A Kis karácsony, nagy karácsonyt is énekelték és az második két versszakot én még sose hallottam, ideírom, mert nekem tetszett:
Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegében.
Jaj, de szép a karácsonyfa
Ragyog rajta a sok gyertya.
Itt egy szép gömb, ott egy labda.
Jaj de szép a karácsonyfa!
Kezem, lábam, jaj, de fázik,
Talpam alatt jég szikrázik.
Ha szikrázik, hadd szikrázzon,
Azért van ma szép karácsony!
Béke szálljon minden házra,
Kis családra, nagy családra!
Karácsonyfa fenyőága,
Hintsél békét a világra!
Kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegében.
Jaj, de szép a karácsonyfa
Ragyog rajta a sok gyertya.
Itt egy szép gömb, ott egy labda.
Jaj de szép a karácsonyfa!
Kezem, lábam, jaj, de fázik,
Talpam alatt jég szikrázik.
Ha szikrázik, hadd szikrázzon,
Azért van ma szép karácsony!
Béke szálljon minden házra,
Kis családra, nagy családra!
Karácsonyfa fenyőága,
Hintsél békét a világra!
A suliban pedig a másodikos napközisek szolgáltatták a karácsonyi műsort. Először néhány lány kicsit beszélt a karácsonyról, elmondott néhány verset, aztán következett a fő attrakció, egy színdarab. Nem tudom mi volt a címe, a három király útját mutatta be onnan, hogy elindulnak az udvarukból, odáig, hogy megérkeznek a kis Jézushoz. Marci egy kicsi szerepet vállalt, szerintem kb. neki volt a legkevesebb szövege, viszont fontos volt, mert ő volt József. Az események bemutatásának jelegéből adódóan csak az utolsó színben került elő, bevitte a bölcsőt a színpadra, aztán kiszaladt Máriáért, felsegítette, álldogált, hallgatta a pásztorokat, meg a királyokat, és annyi volt a szövege, hogy megköszönte a pásztoroknak a szállást, meg az ajándékokat, a királyoknak meg az ajándékokat. Aztán lényegében kisvártatva vége is lett a darabnak.
Bemelegítésnek előadták a műsort egy szociális otthonban még december elején, a sulis előadás után pedig még délután az egyetemen is valakiknek bemutatták. Így legalább nem egy előadás kedvéért kellett megtanulni a szerepeket. Az egyetemről azzal jöttek vissza, hogy igazgatói dicséretet fognak kapni. Marci igazán jó befektetést csinált azzal a két mondattal.
Különben szerintem elég nehéz darab volt. Sok olyan szó volt a szövegben amit nem nagyon használunk mostanában, meg a mondatok sem voltak túl egyszerűre fogalmazva, de ennek ellenére teljesen jó kis előadás volt. Ha pedig még azt is hozzá számítjuk, hogy még csak másodikosok a gyerekek akkor, tényleg megérdemlik azt az dicséretet.
Mi annyit bénáztunk hozzá, hogy nem értettük, hogy elmehetünk-e megnézni a gyereket, vagy nem. Marci nem tudta megmondani, mert vélhetőleg nem figyelt valamikor, amikor kellett volna. A tájékoztató füzetébe annyi volt beírva, hogy előadás 10.40-kor, amiből mi arra a következtetésre jutottunk, hogy ez csak az iskola diákjainak szól, mert különben nyilván meg lennénk hívva, meg nem ilyen idétlen időpontban lenne, meg ki lenne írva a suli ajtajára.
Meg is beszéltük Marcival, hogy sajnáljuk, hogy nem nézhetjük meg. Erre az előadás napján telefonált a tantónéni, hogy Marci sír, mert nem tudta, hogy mi is mehetünk és most senki nem fog menni őt megnézni a családból. Mondta Apa a tantónéninek, hogy mondja meg Marcinak, hogy megyünk. Ki is vonult az egész család. De különben tényleg csak az iskola tanulóinak szólt a műsor, csak azok a szülők mehettek, akiknek szerepelt a gyereke. Mostmár ezt is tudjuk. Finnoban az összes szülő ott volt a suliban, mint itt az oviban, habár ott az volt lényegében a félév zárás is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
































